Mikromanipuláció: A hímivarsejt bejuttatása a petesejtbe mikromanipulátorral

A mikromanipuláció múltja

Az in vitro fertilizáció elterjedése megoldotta azon meddő párok problémáját, ahol a meddőség hátterében a petevezetékek korábbi betegsége vagy azok hiánya állt, valamint az enyhe andrológiai probléma által okozott meddőséget.
Súlyosabb andrológiai rendellenességek, illetve egyes immunológiai hátterű meddőségi állapotok esetén az IVF során is rendkívül alacsony maradt a megtermékenyítési arány, vagy nem is jött létre. Az  ilyen esetben a hímivarsejt nem képes áttörni a petesejt glikoprotein membránját (a zona pellucidát), a kutatók először megpróbálták egy vékony tűvel felhasítani a membránt, majd egy olyan módszert fejlesztettek ki, amely révén a hímivarsejt behelyezhető a glikoprotein membrán alá. A megtermékenyítési és a terhességi arány még ennek ellenére is alacsony maradt egészen addig, amíg 1992-ben egy brüsszeli laborban  úgy nem döntöttek, hogy egy ún. mikromanipulátor segítségével közvetlenül a petesejtbe vezetik a hímivarsejtet (intracitoplazmatikus spermium injekció, ICSI). A módszer egyre nagyobb népszerűségre tett szert azt követően, hogy 1995-ben tudományos bizonyítást nyert, hogy  ICSI révén hasonló megtermékenyítési arány érhető el, mint a normális hímivarsejteket alkalmazó hagyományos IVF eljárás révén.

Az ICSI formái és javallatai

Hamarosan arra is rájöttek, hogy a petesejtbe behelyezendő hímivarsejtet nemcsak ejakuláció útján nyerhetik, hanem akár a mellékherén keresztül (MESA – ICSI) vagy közvetlenül a szeminális hámban elhelyezkedő, hímivarsejt-termelő Sertoli-sejtek felszínéről (TESE – ICSI). Ezen felfedezésekkel egyidőben a beavatkozás javallatai is megváltoztak, immáron azon esetekben is alkalmazni kezdték, amikor a hímivarsejt nem tudott a petesejthez rögzülni, és a megtermékenyülés emiatt maradt el, mint pl. az immunológiai hátterű meddőségben (a férfi szervezetében saját hímivarsejtjei ellen antitestek termelődnek vagy a hímivarsejt-ellenes antitestek a nő szervezetében jönnek létre, megakadályozva ezzel a megtermékenyítést)

A módszert néhány olyan esetben is alkalmazták, amikor – megmagyarázhatatlan módon – az in vitro fertilizáció során kevesebb petesejt termékenyült meg. A hímivarsejteknek közvetlenül a mellékheréből vagy heréből történő kinyerése megoldást jelentett azokban az esetekben, amikor a meddőséget az ondóvezeték korábbi fertőzés miatti elzáródása vagy veleszületett fejlődési rendellenessége okozta, vagy a here már csak „foltokban” termel hímivarsejteket. A módszer még szélesebb körben történő elterjedését az is elősegítette, hogy a hereszövetből és a mellékheréből aspirált hímivarsejtek fagyasztásának technikáját 1995-ben kidolgozták, így a férfi partnernél már nem volt szükség ismételt sebészi beavatkozásokra.

Az ICSI eljárás szakaszai

Az alkalmazott gyógyszerek, a petefészkek stimulációs kezelése, a ciklusok monitorozása, a petesejtek ultrahang-vezérelt aspirációja teljesen megegyezik az in vitro fertilizációnál leírtakkal. (Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az ICSI előtt számos esetben a jövendőbeli apánál alapos kromoszómavizsgálatot végeznek.)

A petesejtek előkészítésének módszere és a megtermékenyítési módszer alapvetően különböző. Egy rövid érési fázist követően a sztereomikroszkóppal megtalált petesejteket enzimatikus kezelésnek vetjük alá és megtisztítjuk az oocytát  a környező sejtektől. Az injekcióra ezt követően kerül sor. Az előkészített (és 400-szorosára nagyított) petesejtet egy kapilláris szerkezettel rögzítjük, majd egy (5 mikron belső átmérőjű) vékony kapilláris tűvel bevezetjük az immobilizált hímivarsejtet a petesejt citoplazmájába. A megtermékenyülés létrejöttének ellenőrzésére a következő napon kerül sor, és a pre-embriók méhüregbe történő behelyezését a harmadik, vagy ötödik napon végezzük – akárcsak a hagyományos in vitro fertilizáció esetében.

A várható sikerességi arány megegyezik a hagyományos IVF esetében megfigyelt terhességi aránnyal, de bizonyos meddőségi központokban enyhén magasabb  sikerarányt tapasztaltak az IVF-hez képest.
A megvastagodott glikoprotein membrán (a zona pellucida) nemcsak a hímivarsejt számára nehezíti meg a petesejttel történő egyesülést, hanem a kifejlődött embrió számára is megnehezíti az esetlegesen megtermékenyült petesejtből való kiszabadulást. Ezen folyamatok megkönnyítése érdekében fejlesztették ki az asszisztált hatching-nek nevezett eljárást.

Jár-e ez bármilyen fokozott kockázattal az ICSI módszer?

A fentiekben vázoltak ismeretében jogosan merül fel az a kérdés, hogy károsodhat-e bármilyen módon a későbbi újszülött egészsége, tekintve, hogy a gamétákat számos mechanikai és biokémiai hatásnak tették ki. Kellene-e aggódnunk az esetleges fejlődési rendellenességek gyakoribb előfordulásáért? Tekintve, hogy idegen genetikai anyagot (a férj DNS-e) viszünk be a petesejtbe, nem nő meg a kromoszóma-rendellenességek előfordulásának kockázata?

Nos, az első erre vonatkozó vizsgálat eredményeit 1996-ban tették közzé, ez 877 ICSI útján fogant újszülött adatait foglalta összes és bebizonyította, hogy a mikromanipuláció segítségével fogant újszülöttek körében nem nőtt a fejlődési rendellenességek száma, hanem hasonló maradt az átlag népesség körében megfigyelt arányhoz. A másik – 1999-ben végzett – vizsgálat 2995 IVF, illetve 2840 ICSI útján fogant újszülött adatait összesítette. A terhesség időtartama, a születési súly és a koraszülés előfordulási gyakorisága mindkét csoportban azonosnak bizonyult. A veleszületett fejlődési rendellenességek vagy a kromoszóma-rendellenességek gyakoriságát illetően sem figyeltek meg statisztikailag jelentős különbségeket.

Az ICSI útján fogant gyermekek fejlődése, a tanulási képességük, a környezethez való alkalmazkodásuk, illetve beilleszkedési képességük sem különbözött az átlagos lakosság körében megfigyeltektől. Ezen a felületen nem áll lehetőségünkben a teljes vizsgálatot ismertetni, de összegzésképpen a következőket mondhatjuk el: nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy az IVF/ICSI újszülötteknek bármilyen szellemi vagy testi problémájuk lenne az átlag népességhez viszonyítva. A mi célunk, hogy a legbiztonságosabb, az orvostudomány jelenlegi állását követő módszerek révén segíthessünk a meddő pároknak, hogy testileg és lelkileg egészséges gyermekük születhessen.