Mikromanipuláció: A hímivarsejt bejuttatása a petesejtbe mikromanipulátorral
A mikromanipuláció múltja
Az in vitro fertilizáció elterjedése megoldotta azon meddő párok problémáját, ahol a meddőség hátterében a petevezetékek korábbi betegsége vagy azok hiánya állt, valamint az enyhe andrológiai probléma által okozott meddőséget.
Súlyosabb andrológiai rendellenességek , illetve egyes immunológiai hátterű meddőségi állapotok esetén az IVF során is rendkívül alacsony maradt a megtermékenyítési arány, vagy nem is jött létre. Az ilyen esetben a hímivarsejt nem képes áttörni a petesejt glikoprotein membránját (a zona pellucidát), a kutatók először megpróbálták egy vékony tűvel felhasítani a membránt, majd egy olyan módszert fejlesztettek ki, amely révén a hímivarsejt behelyezhető a glikoprotein membrán alá. A megtermékenyítési és a terhességi arány még ennek ellenére is alacsony maradt egészen addig, amíg 1992-ben egy brüsszeli laborban úgy nem döntöttek, hogy egy ún. mikromanipulátor segítségével közvetlenül a petesejtbe vezetik a hímivarsejtet (intracitoplazmatikus spermium injekció, ICSI). A módszer egyre nagyobb népszerűségre tett szert azt követően, hogy 1995-ben tudományos bizonyítást nyert, hogy ICSI révén hasonló megtermékenyítési arány érhető el, mint a normális hímivarsejteket alkalmazó hagyományos IVF eljárás révén.
Az ICSI formái és javallatai
Hamarosan arra is rájöttek, hogy a petesejtbe behelyezendő hímivarsejtet nemcsak ejakuláció útján nyerhetik, hanem akár a mellékherén keresztül (MESA – ICSI) vagy közvetlenül a szeminális hámban elhelyezkedő, hímivarsejt-termelő Sertoli-sejtek felszínéről (TESE – ICSI). Ezen felfedezésekkel egyidőben a beavatkozás javallatai is megváltoztak, immáron azon esetekben is alkalmazni kezdték, amikor a hímivarsejt nem tudott a petesejthez rögzülni, és a megtermékenyülés emiatt maradt el, mint pl. az immunológiai hátterű meddőségben (a férfi szervezetében saját hímivarsejtjei ellen antitestek termelődnek vagy a hímivarsejt-ellenes antitestek a nő szervezetében jönnek létre, megakadályozva ezzel a megtermékenyítést)
A módszert néhány olyan esetben is alkalmazták, amikor – megmagyarázhatatlan módon – az in vitro fertilizáció során kevesebb petesejt termékenyült meg. A hímivarsejteknek közvetlenül a mellékheréből vagy heréből történő kinyerése megoldást jelentett azokban az esetekben, amikor a meddőséget az ondóvezeték korábbi fertőzés miatti elzáródása vagy veleszületett fejlődési rendellenessége okozta, vagy a here már csak „foltokban” termel hímivarsejteket. A módszer még szélesebb körben történő elterjedését az is elősegítette, hogy a hereszövetből és a mellékheréből aspirált hímivarsejtek fagyasztásának technikáját 1995-ben kidolgozták, így a férfi partnernél már nem volt szükség ismételt sebészi beavatkozásokra.
Az ICSI eljárás szakaszai
Az alkalmazott gyógyszerek, a petefészkek stimulációs kezelése, a ciklusok monitorozása, a petesejtek ultrahang-vezérelt aspirációja teljesen megegyezik az in vitro fertilizációnál leírtakkal. (Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az ICSI előtt számos esetben a jövendőbeli apánál alapos kromoszómavizsgálatot végeznek.)
A petesejtek előkészítésének módszere és a megtermékenyítési módszer alapvetően különböző. Egy rövid érési fázist követően a sztereomikroszkóppal megtalált petesejteket enzimatikus kezelésnek vetjük alá és megtisztítjuk az oocytát a környező sejtektől. Az injekcióra ezt követően kerül sor. Az előkészített (és 400-szorosára nagyított) petesejtet egy kapilláris szerkezettel rögzítjük, majd egy (5 mikron belső átmérőjű) vékony kapilláris tűvel bevezetjük az immobilizált hímivarsejtet a petesejt citoplazmájába. A megtermékenyülés létrejöttének ellenőrzésére a következő napon kerül sor, és a pre-embriók méhüregbe történő behelyezését a harmadik, vagy ötödik napon végezzük – akárcsak a hagyományos in vitro fertilizáció esetében.
A várható sikerességi arány megegyezik a hagyományos IVF esetében megfigyelt terhességi aránnyal, de bizonyos meddőségi központokban enyhén magasabb sikerarányt tapasztaltak az IVF-hez képest.
A megvastagodott glikoprotein membrán (a zona pellucida) nemcsak a hímivarsejt számára nehezíti meg a petesejttel történő egyesülést, hanem a kifejlődött embrió számára is megnehezíti az esetlegesen megtermékenyült petesejtből való kiszabadulást. Ezen folyamatok megkönnyítése érdekében fejlesztették ki az asszisztált hatching-nek nevezett eljárást.
Jár-e ez bármilyen fokozott kockázattal az ICSI módszer?
A fentiekben vázoltak ismeretében jogosan merül fel az a kérdés, hogy károsodhat-e bármilyen módon a későbbi újszülött egészsége, tekintve, hogy a gamétákat számos mechanikai és biokémiai hatásnak tették ki. Kellene-e aggódnunk az esetleges fejlődési rendellenességek gyakoribb előfordulásáért? Tekintve, hogy idegen genetikai anyagot (a férj DNS-e) viszünk be a petesejtbe, nem nő meg a kromoszóma-rendellenességek előfordulásának kockázata?
Nos, az első erre vonatkozó vizsgálat eredményeit 1996-ban tették közzé, ez 877 ICSI útján fogant újszülött adatait foglalta összes és bebizonyította, hogy a mikromanipuláció segítségével fogant újszülöttek körében nem nőtt a fejlődési rendellenességek száma, hanem hasonló maradt az átlag népesség körében megfigyelt arányhoz. A másik – 1999-ben végzett – vizsgálat 2995 IVF, illetve 2840 ICSI útján fogant újszülött adatait összesítette. A terhesség időtartama, a születési súly és a koraszülés előfordulási gyakorisága mindkét csoportban azonosnak bizonyult. A veleszületett fejlődési rendellenességek vagy a kromoszóma-rendellenességek gyakoriságát illetően sem figyeltek meg statisztikailag jelentős különbségeket.
Az ICSI útján fogant gyermekek fejlődése, a tanulási képességük, a környezethez való alkalmazkodásuk, illetve beilleszkedési képességük sem különbözött az átlagos lakosság körében megfigyeltektől. Ezen a felületen nem áll lehetőségünkben a teljes vizsgálatot ismertetni, de összegzésképpen a következőket mondhatjuk el: nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy az IVF/ICSI újszülötteknek bármilyen szellemi vagy testi problémájuk lenne az átlag népességhez viszonyítva. A mi célunk, hogy a legbiztonságosabb, az orvostudomány jelenlegi állását követő módszerek révén segíthessünk a meddő pároknak, hogy testileg és lelkileg egészséges gyermekük születhessen.