A meddőségről

Meddőség

A meddőség állapotát nehezen értik meg azok, akiknek nem kell megküzdeniük vele. A legtöbb ember számára egy gyermek születése teljesen természetes dolog. Azok viszont, akiknek ez az álmuk nem válhat valóra, mindezt kudarcként élhetik meg és úgy érezhetik, hogy nem sikerült megfelelniük a partnerük, illetve a társadalom által támasztott elvárásoknak. Mindez egyre növekvő feszültséget halmoz fel, amit már nem egyszerű kezelni. Az ezzel küszködő személyek ráadásul gyakran megpróbálják titkolni problémájukat. Ezen tipikus hozzáállás következménye pedig az, hogy a gyermek utáni vágy már-már elviselhetetlenné válik és a nemi élet elveszti spontán jellegét. Ez újabb megpróbáltatás elé állítja a partnereket, akik ilyenkor döbbennek rá, hogy problémájukat már nem képesek segítség nélkül megoldani. Általában ez az a pillanat, amikor orvoshoz fordulnak.

Már önmagában is jótékony hatásúnak bizonyulhat ez a lépés, mert ilyenkor úgy érzik, hogy többé nincsenek egyedül a problémájukkal. Ez magyarázhatja azt, hogy számos nő még bármilyen kezelés elkezdése előtt teherbe esik. Ha viszont az első beszélgetés alkalmával nyilvánvalóvá válik, hogy a partnereknek egyáltalán nincs vagy csak elenyésző esélyük van a természetes fogantatásra, akkor fontolóra kell venni a mesterséges megtermékenyítési módszereket. Ugyanez jön szóba abban az esetben is, ha egy hosszú konzervatív kezelést követően sem következik be a teherbeesés. Rendkívül fontosnak tartjuk pácienseink kezelést megelőző alapos tájékoztatását, valamint azt, hogy bizalommal forduljanak  az orvos és a klinikai személyzet felé.
Mielőtt rátérnénk a meddőséget kiváltó, illetve befolyásoló tényezőkre, vizsgáljuk meg a „normális” termékenység fogalmát, vagyis azt, hogy természetes körülmények között mekkora a valószínűsége egy nő teherbeesésének a menstruációs ciklus során. Ennek esélye nem magasabb, mint 20-25%. Azaz 100 –  semmilyen fogamzásgátló módszert nem alkalmazó és rendszeres nemi életet élő – egészséges párból a nők 20-25%-a esik teherbe az első próbálkozás után.

A meddőség meghatározása

Meddőségről akkor beszélhetünk, ha fogamzásgátló módszer alkalmazása nélküli rendszeres nemi élet mellett egy év alatt sem következik be teherbeesés. Rendszeres és védekezés nélküli nemi élet esetén a teherbeesés valószínűsége egy menstruációs ciklus során körülbelül 25-30%, így aztán egy év leforgása alatt a párok megközelítőleg 85%-ánál bekövetkezhet a terhesség. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenkinek ki kell várnia az egy évet mielőtt orvosi segítséget kér, hiszen a termékenység az évek múlásával egyre csökken. Így például a 35 évesnél idősebb meddő párok akár már hat hónapnyi sikertelen próbálkozás után is ellátogathatnak egy meddőségi centrumba.


A meddőség előfordulási gyakorisága

A meddőség manapság a reproduktív korban levő népesség szinte 10-15%-át érinti. Úgy tűnik, hogy a meddőség előfordulási gyakorisága nyilvánvalóan emelkedő tendenciát mutat az elmúlt évszázadok során: míg az 1600-as évek második felében 2%-os volt a gyermektelen párok aránya, addig az 1970-es évekre ez szinte 12%-ra emelkedett. A meddőség különösen a férfiaknál vált drámai mértékben gyakoribbá. Vannak azonban olyan statisztikai adatok is, amelyek azt mutatják, hogy a gyermektelen párok aránya nem változott az elmúlt 100 év során, minden hatodik párnál fennáll ez a probléma. 


A meddőség okai

A fogantatás elmaradásának számos kiváltó oka lehet. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az esetek 30-40%-ában női tényezők állnak a háttérben, és ugyanez az arány évényes a férfi tényezőkre vonatkozóan is. A férfinál és nőnél egyaránt fennálló termékenységi problémák az esetek 20-25%-át teszik ki, és 10-15%-ban a meddőség oka nem állapítható meg. Az említett arányok egyértelműen jelzik, hogy meddőség okának kiderítését megcélzó vizsgálatainkat a pár mindkét tagjánál el kell végeznünk. Számos esetben a meddőség nem önálló betegségként jelentkezik, hanem különböző fizikális, illetve pszichikai állapotok fő tüneteként. Magától értetődő, hogy egy gyermek megfoganásához a pár mindkét tagjánál több feltételnek is teljesülnie kell. A nőknek a megfelelő hormonháztartásuknak köszönhetően képesnek kell lenniük egy érett petesejt termelésére, valamint a méhnyálkahártyának alkalmassá kell válnia a megtermékenyített petesejt beágyazódására és növekedésének biztosítására. A genitális traktusnak (beleértve a hüvelyt, a méhüreget, a petevezetékeket) átjárhatónak és fertőzésektől mentesnek kell lennie ahhoz, hogy a megtermékenyítés folyamata végbemehessen. A fogamzás létrejöttéhez a férfiaknál is számos feltételnek teljesülnie kell, beleértve azt, hogy megfelelő mennyiségű ondónak kell termelődnie, amely magas koncentrációban tartalmaz kellően életképes és mobilis hímivarsejteket; a genitális traktusnak (ondóvezeték, ondóhólyag, húgycső) átjárhatónak és fertőzésektől mentesnek kell lennie, ugyanakkor a férfinak képesnek kell lennie a közösülésre. Ha ezen funkciók bármelyike károsodik, előfordulhat, hogy a fogantatás lehetetlenné válik. A meddőségi kivizsgálás és kezelés célja tulajdonképpen a fent említett feltételek biztosítása.

Kétségtelen, hogy a környezethez és a személyiséghez fűződő stresszhatások jelentősen befolyásolják a termékenységet. Újabb kutatások során kimutatták, hogy az egyik legfontosabb tényező, – amely ellentmondásos módon – csökkenti a termékenységet, az nem más, mint a gyermek iránti erős vágy. Gyakran válnak depresszióssá azok a nők, akik állandóan izgatottan várják következő menstruációjuk kimaradását, illetve kudarcként élik meg azt, ha ez mégsem következik be. Miközben folyamatosan hiába várnak a fogantatásra, a partnerek közötti szeretet és a harmónia csökkenni kezdhet.
A meddőség hátterében álló ok gyakran egy olyan rendellenesség, amely gyógyszerekkel vagy sebészeti beavatkozással hatékonyan kezelhető.

Mint ismeretes, a női meddőség hátterében 25-30%-ban ovulációs zavarok állnak, melyek közül a legfontosabb a policisztás ovárium szindróma (PCOS), de az eltérő életvitel, a túlzásba vitt sport, az eltúlzott fogyókúra, a stressz, az elhízás is megzavarhatja a menstruációs ciklust és ennek következtében meddőséghez vezethet.
Vizsgáljuk meg közelebbről két tényező – az életkor és a testsúly – szerepét.


Életkorhoz köthető meddőség

Számos esetben a follikulusok öregedését, illetve az ebből eredő petesejt (oocita) öregedést jól körülhatárolt klinikai tünetek kísérik: csökkent termékenység, gyakoribb vetélések és a kromoszóma-rendellenességekkel járó terhességek gyakoribb előfordulása. Friss kutatások eredményei segítettek nekünk jobban megérteni a petefészek öregedési folyamatát.

Régóta ismert, hogy a szabályos menstruációs ciklussal rendelkező nők termékenysége is csökken az életkor előrehaladtával. Ezt a tényt azok a megfigyelések is alátámasztják, amelyek értelmében a donor spermával megtermékenyített, 35 év feletti nők teherbeesési aránya sokkal alacsonyabb, mint az intrauterin inszemináción átesett 25 év alatti nőké. A nőnemű magzat oocitái (petesejtjei) körülbelül a méhen belüli élet 20. hétére érik el maximális számukat, ezt követően termelésük egy bizonyos fázisban leáll és csak a menarche, illetve az ovuláció és megtermékenyítés pillanatában folytatódik. A születés után az oociták száma folyamatosan csökken. A születés pillanatában a petefészkek körülbelül 1 millió petesejtet tartalmaznak, az első menstruációs ciklusra megközelítőleg 300-500 ezer oocita marad a petefészkekben. 37 éves életkor után ez a folyamat felgyorsul és a menopauza (az utolsó menstruáció, amely országunkban körülbelül 51 éves korban következik be) idejére már csak kb. 1000 follikulus marad a petefészkekben.
A petesejtek számának csökkenésével (és az életkorral) párhuzamosan nő a kóros (patológiás) terhességek száma, amelyek főként a kromoszómaszámot érintő rendellenességekkel járnak. A tapasztalatok alapján az elöregedett petesejtek 60-70%-a tartalmaz a normálisnál több vagy kevesebb kromoszómát. Így nem véletlen, hogy az idősebb korban bekövetkező vetélések 50%-ának hátterében számbeli kromoszóma-rendellenességek állnak, de vannak olyan statisztikai adatok, amelyek még ennél is magasabb (80-90%-os) előfordulási gyakoriságot jeleznek.

Az első figyelmeztető klinikai tünet a menstruációs ciklusok lerövidülése lehet, amely főként a ciklus első felének lerövidülését jelenti. Ugyanakkor a ciklus második vagy harmadik napján mért follikulus stimuláló hormon (FSH) szintje is nő az életkor előrehaladtával. Mindezek fiatalabb korban is előfordulhatnak és az ilyen időszakok során a termékenység átmenetileg csökkenhet. Az emelkedett FSH szint kedvezőtlenül befolyásolja a zona pellucida - a petesejtet körülölelő glikoprotein membrán - minőségét. A hormon kórosan emelkedett szintje miatt egy durvább membrán képződik, ami jelentősen megnehezíti a megtermékenyített petesejt méhnyálkahártyához való rögzülését. A ciklus előrehaladásával a (sárgatest által termelt) progeszteron szintje is emelkedni kezd, amely tovább csökkenti a létrejött embrió túlélési esélyeit.

Miért is kell nekünk az életkor kérdésével foglalkoznunk? Részben azért, mert a fentiekben vázolt folyamatok sok 35 év feletti nő ciklusát érintik, viszont akár fiatalabb életkorban is előfordulhatnak. Ezért annyira fontos, hogy bármilyen asszisztált reprodukciós beavatkozás (inszemináció, in vitro fertilizáció (nem kell vessző az új szabályok szerint)  stb.) előtt az ún. ciklusszelekció módszerek révén meggyőződjünk arról, hogy a páciens teljesíti az optimális, szabályos menstruációs ciklus kritériumait. A nőgyógyász számára másrészt azért fontos az életkor, mert a megváltozott gyermekvállalási szokások miatt már országunkban is növekvőben van az elsődleges vagy másodlagos meddőségben szenvedő nők száma. Régebben az ún. keleti típusú szülés volt jellemző a népesség körében: első gyermeküket a nők 22-24 évesen szülték. A minél magasabb szintű tanulmányok és teljesítmény elérését megcélzó felgyorsult életvitelt folytató nők manapság a nyugati szokásoknak hódolnak – első gyermeküknek 26-28 évesen vagy akár ennél később adnak életet–, a szakmai előmenetelüket szeretnék először biztosítani. Ily módon nem csoda, hogy a második gyermek tervezésekor már jelentkezhetnek az életkorhoz köthető meddőségi problémák. Erre talán az lehet a megoldás, hogy egy egészségesebb társadalmi jövőkép arra ösztönözze a nőket, hogy akkor vállaljanak gyermeket, amikor ennek biológiai körülményei számukra a legkedvezőbbek.

Napjainkban az in vitro fertilizációs beavatkozás során rutinszerűen alkalmazott technikának számít a megtermékenyített petesejtet körülvevő glikoprotein membrán (zona pellucida) bemetszése az embriótranszfer előtt. Az asszisztált hatching-nek nevezett eljárás megkönnyíti az embrió kijutását, növelve ezzel a beágyazódási arányt. Az elöregedett petesejtre és embrióra jellemző az, hogy a környező membrán vastagabbá, durvábbá válik. A mechanikai hatching módszerét alkalmazva, vagy savval vagy lézerrel egy 15 mikron átmérőjű lyukat hoznak létre a glikoprotein membránon, amely növelheti a megtermékenyítési beavatkozás sikerességének esélyét.

Különböző gyógyászati szakterületeken folytatott, számos folyamatban levő kutatóvizsgálat tűzte ki céljául az életkorhoz fűződő termékenységi problémák megoldását. El kell azonban fogadnunk, hogy bizonyos mértékig minden időzítve van. Így a reprodukciós időszaknak is van egy optimális ideje: egyes szerzők véleménye szerint ez az időszak 35 éves korig terjed, mások szerint 37 éves korig nyújtható, ezt követően már a teherbeesés valószínűsége kétévente 50%-kal csökken, illetve ezzel párhuzamosan a spontán vetélések előfordulási gyakorisága is növekszik. Ha életünk korai szakaszait egyéb tevékenységeknek szenteljük – legyen az egy nemes cél érdekében végzett munka vagy bármilyen hobbi –, akkor más területeken hátrányokkal kell megküzdenünk.


Elhízás és meddőség

Az elhízás világméretű, súlyos egészségügyi problémát jelent. A fogamzóképes korban levő nők 20-25%-a küszködik az elhízás különböző mellékhatásaival, valamint a felnőtt népesség körülbelül 55-65%-a elhízott. Már évtizedek óta ismert tény, hogy a súlyfelesleg és a teherbeesés valószínűsége fordítottan arányosak egymással, akárcsak a túlsúly és a meddőségi kezelések sikeres kimenetele. A nehézségeket tovább fokozza, hogy a kívánt teherbeesést követően a terhesség kilenc hónapja alatt számos olyan szövődmény léphet fel, ami a normál testsúlyú nőknél egyébként nem vagy csak ritkán jelentkezne.
Az elhízás tulajdonképpen felesleges testzsír felgyűlését jelenti a szervezetben. Említésre méltó az is, hogy az elhízás növeli a szív-érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a zsíranyagcsere-zavarok, a daganatos betegségek és a korai halálozás kockázatát, ugyanakkor – esztétikai problémát jelentve – fokozott szőrnövekedés is kísérheti. Fellépését genetikai tényezők (amelyekről sajnos még kevés ismerettel rendelkezünk), valamint környezeti hatások, a testmozgás hiánya és a mozgásszegény életmód, illetve nem utolsósorban a túlzásba vitt kalóriabevitel segítik elő. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy az esetek 90-95%-ában az elhízás egyszerű súlygyarapodást jelent, amelynek főképpen életviteli okai vannak, úgymint a kevés testmozgás és az egészségtelen étkezési szokások.

A testzsír számos módon mérhető, ezek közül a leggyakrabban alkalmazott módszer a testsúly/magasság arány kiszámítása. Ezt úgy számolhatjuk ki, hogy a testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Így kapjuk meg a klinikai gyakorlatban gyakran használt testtömegindexet (BMI), ami nem más, mint a testsúly/testmagasság2(kg/m2). A normál BMI 20-25 között van;a 25-30 közötti értékek már elhízást megelőző állapotot jelölnek, a 30-35 közötti érték elhízást jelent és a 35 fölötti értékek súlyos elhízást tükröznek. A 18-20 közötti BMI soványságot jelent és a 18 alatti érték már alultápláltságot jelöl. Elhízás esetén mindenekelőtt ovulációs zavarokra kell gondolnunk. A ciklusok ritkábban jelentkeznek és időtartamuk lerövidül. A ciklusok monitorozása során meghatározható, hogy az ovuláció folyamatán végigmenő follikulusok tartalmaznak-e petesejtet vagy sem. Az említett cikluszavarok az ún. metabolikus szindróma kísérői, amely az elhízás következtében alakul ki. Nem véletlen tehát, hogy kevesebb kalória fogyasztása révén nagyon jó eredmények érhetőek el: a testtömegindex 5-8%-os csökkentését követően újra visszaállhat a petesejtek termelése és szabályos ovuláció mellett hamarabb bekövetkezhet a megtermékenyítés. Talán kevésbé ismert az, hogy az elhízott férfiak heréje csökkent funkcióval válaszol a súlytöbbletre és a hímivarsejtek koncentrációja és mozgékonysága eltérhet a fiziológiás értékektől – természetesen negatív irányba.

Az elhízott nőbetegeknél fellépő másik probléma, hogy a petefészek-stimulációt megcélzó gyógyszeres kezelések eredményeképpen termelt petesejtek megtermékenyítési aránya sokkal alacsonyabb az egészséges nőkhöz viszonyítva, ugyanakkor a petesejtek sokkal nehezebben tapadnak meg a méh üregében és a vetélési kockázat is magasabb. A policisztás ovárium szindróma gyakori diagnózisnak számít az elhízott páciensek jelentős százalékánál.

Az anya elhízása kockázati tényezőt jelent a magzat fejlődési rendellenességei szempontjából is. Egyértelműen növeli a velőcső-záródási rendellenességek (pl. nyitott gerinc), valamint a szívfejlődési rendellenességek, az ajakhasadék és farkastorok előfordulásának gyakoriságát. Számos szakember azzal magyarázza ezt, hogy az elhízott pácienseknél a folsav felszívódása nem megfelelő mértékű, ezért annak jótékony hatása csökken és nem képes megakadályozni a különböző záródási rendellenességek kialakulását. A terhesség első harmadában fokozódik a magzati halandóság kockázata és az elhízás – mint kóros tényező - az ismételt vetélésekben is szerepet játszik. Növekszik az indukált koraszülések száma (ezt főként az elsőszülő nők körében figyelték meg): a terhesség utolsó szakaszában fellépő kóros állapotok miatt az idő előtti szülésbeindítás sokkal gyakoribb. 

Milyen végső következtetéseket vonhatunk le hát?  Elsőként azt, hogy elhízásunkért mi magunk vagyunk a felelősek és ezen probléma megoldása elsősorban a mi feladatunk. A csökkentett kalóriabevitel mellett szintén fontos az életmódváltás, a rendszeres testmozgás (1 órányi sétával 300 kcal-t égethetünk el és ez 2-3 km futásnak, 3-10 km biciklizésnek vagy 100 m úszásnak felel meg). Kerülnünk kell az egészségtelen ételek és italok fogyasztását, ugyanakkor le kell mondanunk a nassolás rossz szokásáról. Évtizedeken át rengeteg fajta fogyasztótabletta vált elérhetővé. Ez a rengeteg termék azonban pontosan azt jelzi, hogy nem létezik ideális gyógyszer a fogyásra. Ne feledjük hát: a kiegészítő gyógyszeres kezelés mellett soha ne mondjunk le a helyes étrendről és a rendszeres testmozgásról. Mindez összesítve az életmódunk gyökeres megváltoztatását jelenti.

2018 Copyright © www.fivmures.ro, All Rights Reserved | Powered by: 4M Concept Studio.